Mi az a..?

Bothmer gimnasztika

 
 
 

Az embert körülvevő tér és ahogyan e térben mozog éppoly fontos része életének, mint az étel, melyet elfogyaszt vagy a nyelv, melyen embertársaival kapcsolatot teremt. Ahogyan állunk, sétálunk, kezet fogunk, s a bennünket körülvevő térben mozgunk néha beszédesebb a kimondott szónál. Szokásaink segíthetik vagy hátráltathatják azt a tudatos szabad mozgást, amely fizikai, lelki és szellemi jólétünkhöz elengedhetetlen.

 

A Bothmer-gimnasztika elnevezés Fritz Graf von Bothmer (1883-1941) nevéhez kötődik, aki a stuttgarti első Waldorf iskola tornatanára volt. Rudolf Steinerrel együttműködve fejlesztette ki az egyes életkoroknak megfelelő mozgásgyakorlatokat az 1920-as években. Arra törekedett, hogy a sport, a torna és a játék legyen a fejlődés és a nevelés eszköze. A 32 alapgyakorlat a gyermek és a fiatal mozgásfejlődését követi, segíti, illetve erősíti. Gyakorlásuk archetipikus formák megtapasztalásához vezet, melyek világosságot, nyitottságot és erőt közvetítenek a mai ember felé is. Elsajátításuk során a térérzékelés finomodik, a mozgást tudatosság hatja át. Az ember a teret mint eleven minőséget tapasztalja meg, s így benne önmagát is egészebbnek élheti meg. A test tudatos fejlesztése kihat a lélek és a szellem területeire is.

 

Az utóbbi évtizedek kutatómunkája a Bothmer gróf által kidolgozott „test-nevelési” program újjászületését, továbbfejlesztését hozta. Angliában kidolgoztak egy, a Bothmer-gimnasztika alapelvein nyugvó testnevelési és sportprogramot; széleskörűen alkalmazzák a gyógyászatban, a közösség-építésben, a felnőttképzésben, a mozgásterápiában, a szociális szférában, a fogyatékkal élőkkel folyó munkában és a színházművészetben.

 

 

 

Megszületésével az ember belép a földi világba, ahol megtanul élni az időben és megtanul mozogni a térben. Maga a tér az emberi mozgás vizsgálatának feltehetőleg legelhanyagoltabb alkotóeleme. Amikor a térre nem a mozgással való együttesében tekintünk, gyakran elvontnak, behatároltnak vagy – ami talán még rosszabb – pusztán üresnek tűnik.

 

A nyelvben jól kifejezésre jut a tér erőinek mozgása, amivel a Bothmer-gimnasztika dolgozik. Az olyan kifejezések, mint „a felhőkben jársz”, ”nem egyenes ember”, ”fennhordja az orrát”, ”lógatja az orrát”, ”majd kiugrik a bőréből”, ”elveszti a fejét” stb. mind rendelkeznek egyfajta términőséggel.

 

A Bothmer-gimnasztika nem művészeti ág, nem játék, nem gyakorlat, nem terápia; azt mondhatnánk, hogy mindez együtt. Azoknak az alapvető fontosságú igazságoknak a tanulmányozása, amelyek alapján eldönthető, hogy vajon az ember szerzett mozgásbeli szokásai aláássák, vagy pedig támogatják „jól létét”. Bizonyos gimnasztikai gyakorlatok végzésével, játékokkal, sporttal és a mozgás más területeinek a segítségével az emberi test újranevelhető abba az irányba, hogy „jól legyen” magával. A Bothmer-gimnasztika arra törekszik, hogy a mozgást a fizikai, mentális és spirituális lehetőségek felszabadításának a szolgálatában használja.

 

Amikor az első Waldorf–iskolát 1919 őszén megnyitották a testnevelés nem szerepelt a tantárgyak között. Rudolf Steiner gyakran nagyon temperamentumos a tornáról szóló nyilatkozataiban. Ugyanakkor feltár egy meglepő összefüggést: „A vallás elveszítette azt a belső erejét, amellyel az ember fizikai oldalát erősíteni tudta. Ezért alakult ki az az ösztön, hogy külső úton szerezzük meg ezt az erőt. És ahogy az életben minden polaritásokban működik, úgy szembesülünk itt azzal a ténnyel, hogy amit az ember a vallás területén elveszített, azt ösztönösen külső úton akarja megszerezni magának. Nos, egészen bizonyosan nem akarok filippikát tartani a sport ügye ellen, a legcsekélyebb mértékben sem akarok a sport intézményének létjogosultsága ellen beszélni, és arról is meg vagyok győződve, hogy bizonyára egészséges módon fog majd továbbfejlődni. Azonban a jövőben más helyet foglal majd el az emberek életében, miközben ma ’valláspótlékként’ működik. Az ilyen dolgok paradoxonnak hangzanak, ha manapság így kimondjuk őket. De épp az igazság tűnik ma paradoxnak, mert a modern civilizáció annyi mindenbe belevisz bennünket.” (Rudolf Steiner: A gyermek egészséges fejlődése GA303 3. előadás)

 

A testnevelést jelen kori formájában nem lehetett bevezetni a Waldorf – iskolába, szükség volt egy új testnevelés megalkotására, amely a jövő ideáljait hordozza, összhangban a valódi emberiség célokkal. Ezt a munkát 1922 nyarától Fritz von Bothmer gróf vállalta magára.

 

A gimnasztikai gyakorlatokat, mint az iskola testnevelő tanára dolgozta ki, Rudolf Steinerrel együttműködve. Ezek a gyakorlatok jelentették az első Waldorf-iskolában, Stuttgartban a testnevelés tantárgy tantervének alapját. Bothmer úgy fejlesztette ki gyakorlatait, hogy azok megjelenítsék és fokozzák a növekvő gyermek tértudatát. A gimnasztika bevezetésére a harmadik osztályban, kilenc éves korban kerül sor, majd a gyermek tudati fejlődésének megfelelően bontakozott ki és egészen addig jelen van az oktatásban, míg a gyermekek tizennyolc év körüliek lesznek.

 

A Bothmer-gimnasztikában a térbeli kiteljesedéshez vezető, életkornak megfelelő gyakorlatok és a térbeli minőségek érzékelését elősegítő gyakorlatok találhatók. Ezek a gyakorlatok a gyermeket meghatározott térbeli fejlődési állomásokon kísérik végig, melyek a test fölötti uralom megszerzését eredményezik. Nyugodt szépségük és erős geometriai minőségük a rend érzetét és a tér különböző dimenzióinak a megtapasztalását teszik lehetővé. A Bothmer-gyakorlatok az emberi alak archetipikus képéből merítik átható erejüket. A szabad, egyenes tartású ember – a kereszténység szimbólumával, a kereszttel – a kiindulópont, a végpont és minden Bothmer-gyakorlat alapja. Ezek a gyakorlatok egyedülállóak abban a tekintetben, hogy az emberi lényre úgy tekintenek, mint a térben folyamatosan fejlődő lényre.

 

 A Bothmer gyakorlatok állnak munkánk középpontjában. Minden, amit teszünk, abból nő ki. Bothmer maga mondta: ez a kezdet, a továbbvitel másokra vár. Felnőttként, ha tudatosan szemléljük és felfrissítjük ezeket a gyakorlatokat, továbbfejleszthetjük őket. A gimnasztikában a hozzánk érkező formával találkozunk, ami helyet teremt a cselekedetnek, helyet a léleknek, az énnek, egy olyan helyet ahová megérkezünk, hogy aztán cselekedjünk. Mindez annak a lehetőségét teremti meg, hogy jobban inkarnálódjunk és ilyen módon minden mást is jobban csináljunk, mint ahogyan azt egyébként tennénk, legyen az akár az étel megemésztése, az autóvezetés, ahogyan egy osztály, vagy közönség előtt állunk, vagy akár hangunk fejlesztése. A Bothmer-gimnasztika előkészület arra, hogy valami mást csináljunk. Nem művészet tehát. A hangszer megalkotása, a húrok behangolása inkább, mintsem maga a játék. Emellett ezek a gyakorlatok gyönyörűek, ugyanúgy, ahogyan egy matematikai képlet is gyönyörű. Az számít, hogyan találkozunk a térben a bennünket körülvevő erőkkel. Ahogyan viszonyulunk ezekhez, úgy változik lelkünk, úgy alakulnak képességeink és rendezettségünk vagy rendezetlenségünk kihat a körülöttünk lévő emberekre is. A Bothmer-gimnasztika által azon dolgozunk, hogy belső rendezettség, egyensúly alakuljon ki bennünk.

 

A képzés alatt olyan úton haladnak a tanulók, mely során a teret élőnek tapasztalják és megértik a térrel való kölcsönhatás alapelveit, melyek a tanulásban, a társas, a pedagógiai és terápiás helyzetekben, valamint a személyes fejlődés során érvényesülnek. Annak érdekében, hogy a térben való mozgást megfelelő, művészi és tudományos szinten használjuk, saját mozgásunknak kell érdemessé válni az utánzásra. A tér új fogalmait és a mozgás újfajta érzékelését kell kidolgoznunk. Meg kell tanulnunk, hogy egy adott mozgás milyen hatással van a másik emberre. Az egészséges fejlődésről - melybe saját választásunk alapján mi is beléphetünk - élő, holisztikus képpel kell rendelkeznünk. Megelevenítjük azt a teret, melyben mozgunk: át tudjuk itatni saját térbeli tartalmunkkal, saját lényünkkel. Minden embernek meg kell, hogy legyen a lehetősége arra, hogy tapasztalja azokat a pillanatokat, melyekben ő maga a tér mestere. Pillanatokat, melyekben az ő tevékenységének van pozitív hatása. Ez megtanítható és megtanulható. Ennek a mozgásnak az elsajátítása során sokkal többet tanulunk meg, mint egy puszta képességet, technikát vagy sportot. Megváltoztatjuk a teret. Mi teremtjük a mozdulatot. Nem bábuk vagyunk egy játékban, hanem a tér megteremtői.

 

A képzés alatt a tanulók a Bothmer-gyakorlatok megtanulása során, valamint a különböző játékokon keresztül átélik, és ezen keresztül megértik a gyermek fejlődésének szakaszait és megfelelő metodikai–didaktikai megalapozást kapnak ahhoz, hogy a Waldorf–iskolában testnevelést taníthassanak. Fontos feladatunk, hogy tanárokat képezzünk, hogy a képzésen végzett tanárok által a Waldorf – iskolákban a Rudolf Steiner és Fritz von Bothmer gróf által inspirált, a mai kornak megfelelő, új testnevelés teret nyerhessen.

 

 

 

"Ennek a gimnasztikai nevelésnek az a lényege,
hogy a mozgás során működő erők játékán keresztül magasabb lényünk megszülethessen a határtalan térben,
és hogy a határok közé zárt emberi test egyre inkább belenőhessen magasabb lényünk ideális képébe,
igazodhasson ahhoz és változzon általa."

(Fritz Graf von Bothmer)